Múzeum-műterem-iskola, Piscu, RO

Funkció: Kulturális
Ország: Románia
Kategória: Fenntartható Közösségek
Stúdió: ABRUPTARHITECTURA
Építész(ek): arch. Cosmin PAVEL, arch. Cristina CONSTANTIN, arch.stud. Ana BĂBUŞ, arch.stud. Anca BARDAN, arch.stud. Sabina BOBRIC, arch.stud. Daniela HUREZEANU, arch.stud. Adonis LEMNARU, arch.stud. Teodor NEAGU, arch.stud. Diana NECULA, arch.stud. Octavian PUIU, arch.stud. Mihai STOICA, arch.stud. Andrei SUBŢIRICĂ, arch. Mihnea SIMIRAȘ
Tervezés vége: 2017
Kivitelezés vége: 2020
Méltatás
Piscu egykori fazekas falu (a korábbi 200 főtől végül csak néhány kézművesig). Az önálló vegyes funkciójú fejlesztés (falumúzeum, oktatási létesítmények a falu gyermekeinek, kiállítási és művészeti gyártóközpont) Virgil Scripcariu szobrászművész és Adriana Scripcariu művészettörténész kezdeményezésére valósult meg, akik jelenleg a falu lakói. Az építészek és építészhallgatók által kidolgozott kialakítás egy közösségi és társadalmi, alulról felfelé építkező kezdeményezés eredménye.
Projekt leírása

Egy kis falu, a főúttól távol, tavak sora és az Ialomița folyó között meghúzódva, a meghatározatlan várakozás poros bágyadtságába merülve. Monoton, szelíd táj, amely beágyazódik a maga banalitásába. Első pillantásra semmi nem tolakodik az előtérbe, semmi nincs hangosan hirdetve, és minden kiszámítható. A fenyőkkel szegélyezett templom körvonalai, a finom arányú, mégis elhagyatott tornácos régi házak, az érzéki sziluettekkel megjelenő új házak, egy modernizált régi iskola, néhány teraszos falusi üzlet, ügyfelek az utcán. Az 1960-as évek közepéig, több mint egy évszázadon át fazekas kemencék égtek folyamatosan tízesével-százasával, Piscu fazekas termékeket, a mindennapi élethez, ünnepekhez, lakomákhoz és halotti torokhoz használt házi kerámiát gyártva. Aztán a fejlődés, a fogyasztói társadalom uralt el mindent, a Piscu fazekas kemencék kialudtak és összeomlottak az udvarokon. A Piscu Fazekas Múzeum az a hely, ahol ezt a történelmet kutatják, mesélik, folytatják. Adriana művészettörténész és Virgil Scripcariu szobrászművész a faluban letelepedve feltárta a helyet, megismerkedtek történetével, és azt elmesélve felfedték igazi arcát. Készítettek házat, műhelyt, kemencét, iskolát. Összeolvadtak e falu lényével és újjáépítették „agyagtestét” – azzal, hogy összegyűjtötték a háztartásokban megmaradt edényeket. A falu közepén, egy nagy területen akarták az itt és másutt élők számára kialakítani a tanulás és az inspiráció helyét, a múzsák házát – egy MÚZEUMOT. Ez a naiv, nagylelkű gondolat egy 3. évfolyamos építészhallgatói csapat lelkes erőfeszítéseivel társult a kezdetekkor. Így jelent meg a múzeum-iskola, az iskola-múzeum lényegi, pragmatikus és radikálisan archetipikus testi valójában. A központi tér mintája szerint kivágva, átlátszó rétegekbe burkolva, az épület egyenletesen, magas tornácokon keresztül nyílik meg a környezete felé. A ház intuitív módon egyesíti a kiindulási modellt - arché - és a mesterséget - tékhnē -, azaz a készítés gyakorlati tudását. A múzeumot Virgil Scripcariu szobrászművész vezetésével egy három emberből álló kis csapat építette, akikhez időnként asztalosok, önkéntesek, hallgatók, építészek is csatlakoztak.